Ezért nem írom át a más által írt szöveget

Tartalomjegyzék

A marketing szövegírás tudomány, és nem pusztán az íráskészségen múlik. Kicsi, vagy annak tűnő változtatásokkal nagy meggyőző hatást lehet elérni.

Ez akkor lesz nyilvánvaló annak, aki szövegírót bíz meg, amikor elkezdi hozni a számokat a kampány. Addig csak jópofa, frappáns, de jó, vicces, szép, bármi – tetszik, nem tetszik, nem tudom, hogy tetszik-e, vagyis szubjektív jelzők sorát kaphatja a szöveg.

Az írás életre kel

A kampányban már egy pénztermelő eszköz része, meggyőzés, üzleti kommunikáció, mely arra szolgál, hogy mások viselkedését befolyásolja. A kampány eredményei százalékos arányban mutatják meg, hogy mennyire sikerül és ettől lesz objektív értéke a soraimnak.

Ez az objektív érték optimalizálható

“Kőbe vésve majd a sírköved lesz, addig is ezt átírhatod.” – mondta egyszer egy régi újságíró és szerkesztő tanárom. Lehet meghúzni, átrendezni, átcímezni, újraírni, kiemelni, vagy épp stílust váltani.  Az eredmények nyomán tesztelhetünk újabb szöveges változatokat és erre az online marketing nem csak lehetőséget ad, hanem meg is követeli a siker érdekében.

 

A marketing szövegnek szerkezete és üzenete van.

Nem pusztán kreatív szövegírás, pár kellemes és jól hangzó mondat. Amikor marketing szöveget írok, az alábbi sorrendet használom:

  1. fő üzenet (célcsoportra, helyzetre)
  2. konverziós cél (mindig csak egy)
  3. csatorna (a stílus, kulcsszavak, hossz miatt)
  4. szerkezet kiválasztása
  5. a szöveg megírása

Ebből semmi sem maradhat ki. A szövegek variációi csak 1 változóval teszteljük egyszerre, így akár egy tucat szövegvariáció is készülhet, nevezhetjük hirdetésszövegnek, vagy célcsoportra szabott landing oldalnak.

Megírtuk már, csak kicsit frappánsabbra kell igazítani

Sokszor kapok ilyen megkeresését, ám ezekből a szövegekből csak a fenti két dolog hiányzik. A kezdetektől fogom írni, jegyzetként használva a kapott anyagot. Sokkal nagyobb munka összeigazítani egy szöveget, sokszorosan sakkozgatni a szavakkal, mint egyből megírni.

Ha toldozgatott a szöveg, az nagyon meglátszik, döcögős, erőltetett, összetett mondatok sora van benne, szóval a hatása is csökken. 

Mondok erre egy vizuális példát: nem lehet pár ecsetvonással átalakítani egy egyszerű mázolmányt remekművé. Ezért nem szeretem a más által majdnem késznek mondott szöveget átírni, hanem inkább támpont ahhoz, hogy megírjam, vagyis egy tiszta lappal kezdem. 

Ha lenyűgöző és hatásos akarsz lenni, akkor két út áll előtted: vagy megtanulsz jól szöveget írni, (erre is lesz nálunk lehetőséged nemsokára), vagy konzultálunk és megírja neked egy profi marketing szövegíró.

Keress most!

Tartalommarketing és szövegírás e-book az ütős rólunk oldal

Bemutatkozó oldal szövegírás

Magadról, a cégedről írni a legnehezebb, ezzel szinte mindenki így van. Elmondom 12 oldalban hogyan érdemes úgy láttatnod magad, hogy a leendő vevőd, ügyfeled szemében hitelessé válj. Segítek abban, hogy kihagyhatatlan lehetőségként tekintsen rád.
Hasznosnak találtad a cikket? Oszd meg:

Ezeket is érdemes elolvasni

Affiliate

Partnerprogram, melyben a résztvevők a program termékét vagy szolgáltatását ajánlják, és az ajánlásból származó jövedelemből jutalékot, vagy egyéb előnyöket kapnak.A kommunikáció módja legtöbbször az eredeti kampányhoz kötött.

Elolvasom a bejegyzést »

Link

Olyan elem, hivatkozás, amelyre kattintva egy másik dokumentumhoz, oldalhoz, szövegrészhez, videóhoz, stb. jutunk. A link szövege mindenképpen tartalmazzon kulcsszót, ez keresőoptimalizálás miatt fontos.

Elolvasom a bejegyzést »

Landing page

Érkeztetési oldal, ahová a hirdetésből érkező látogató jut. Érdemes külön kialakítani, hogy optimalizáljuk a hirdetés szövegével. Itt jut szerephez a sales szövegírás. A landing page szövegezése szinte külön műfaj. (Vagy művészet?)

Elolvasom a bejegyzést »

Hogyan érdemes összerakni egy ütős „Rólunk" oldalt? - e-book letöltése

Töltsd ki az alábbi űrlapot és máris küldöm neked az e-book-ot