Milyen egy jó szövegíró? Kérdeznie kell.

Tartalomjegyzék

Sose bízz meg egy olyan szövegíróban, aki nem kérdez. Aki nem kérdez, az mindent tud. Aki viszont mindent tud, az voltaképp semmit se. Vagy ami még rosszabb, nem is akarja tudni.

Az erős kezdés után nézzük a dolog jó oldalát: a marketing szöveg írását remekül lehet kiszervezni, nem kell felvenned szövegírót teljes munkaidőbe, ha csak időszakosan van rá szükséged. Ha nem kell napi 6-8 órában írni csak neked, akkor jobb, ha egy írásképes, gyakorlott bérszövegírót, reklámszövegírót bízol meg a feladattal.

Álljunk meg ennél a szónál, hogy „írásképes”.

Ez szinte mindenkinek mást jelent, van aki nyert egy esszéversenyt az iskolában és már annak tartja magát, van aki újságíró diplomával sem mondható copywriter -nek. De ismerek olyat is, akinek alapból megy, pedig alig tanulta.

Milyen egy jó marketing szövegíró? – kíváncsi
Szerintem a jó szövegírónál alap a helyesírás, a logikus, tiszta gondolatvezetés. van még valami, amit jobb szóval tehetségnek neveznek, de én inkább empátiának, beleérző-képességnek hívok: vagyis bele tudja-e élni magát a helyzetbe, ahova szöveget szán. Akkor milyen is? Erről a témáról egy külön kötetet meg lehet tölteni, de én csak egy szót mondanék most: kíváncsi. Muszáj, hogy érdekelje az, amiről ír, hogy érdekelje az, ami mögötte van és meglássa bármiben az emberi oldalt. Erről a szakirodalom azt mondja, emocionális intelligencia kérdése.

Mérés, visszacsatolás keresése szövegírás előtt

A marketing szövegíró, ha webre dolgozik, akkor az analitikával is jóban kell hogy legyen, különben rosszul érzékelné az olvasók viselkedése a cikk nyomán. Újságíróként, amikor először láttam (még az ősi) analytics-et, le voltam nyűgözve. Többek között ez vitt el a papírról a képernyőre.

A jó marketing szövegíró leginkább kérdez, jegyzetel és háttérmunkát is végez.
Ha nem tudok eleget kérdezni, ha nem tudom kiszedni, kihúzni a termék, vagy a szolgáltatás lényegét, akkor a marketing szöveg nem fog célt érni. Üzenetet megfogalmazni cseppet sem könnyű. Tehát az a szövegíró, aki munka előtt nem kérdez ki alaposan, az nem is copywriter, hanem tartalomgyártó iparos. Vagy még az sem, csak egy harkály, akik kopog a billentyűkön ész nélkül, mert karakterárra fizetik.

 „Jól kérdezni nehezebb, mint tudni egy átlagos választ.”

A válasz a marketing szöveg, a kérdéseket meg nekem kell feltenni neked, vagy a neten kell utánaküzdenem magam. Hogy mennyire más ez, mint egy fogalmazás?

Keress most és beszéljük meg, mi tenné elégedetté a vevőidet!

Tartalommarketing és szövegírás e-book az ütős rólunk oldal

Bemutatkozó oldal szövegírás

Magadról, a cégedről írni a legnehezebb, ezzel szinte mindenki így van. Elmondom 12 oldalban hogyan érdemes úgy láttatnod magad, hogy a leendő vevőd, ügyfeled szemében hitelessé válj. Segítek abban, hogy kihagyhatatlan lehetőségként tekintsen rád.
Hasznosnak találtad a cikket? Oszd meg:

Ezeket is érdemes elolvasni

Affiliate

Partnerprogram, melyben a résztvevők a program termékét vagy szolgáltatását ajánlják, és az ajánlásból származó jövedelemből jutalékot, vagy egyéb előnyöket kapnak.A kommunikáció módja legtöbbször az eredeti kampányhoz kötött.

Elolvasom a bejegyzést »

Content

Tartalom. Szöveg, képi elemek, videók, letölthető fájlok. A jó tartalom vonzóvá és hatékonnyá tesz. Tartalom létrehozása a webszövegírás is.

Elolvasom a bejegyzést »

Hogyan érdemes összerakni egy ütős „Rólunk" oldalt? - e-book letöltése

Töltsd ki az alábbi űrlapot és máris küldöm neked az e-book-ot